Tegnap lezárult egy csodás korszak. Fél évet töltöttem a Danubius Hotels Group: Hotel Budapestben gyakornokként. Remek emberekkel dolgozhattam együtt és kiváló szakemberek vezettek be egy számomra új terület mindennapjaiba, működésébe.
Nem volt könnyű dolgom a gyakornoki hely megtalálásakor . A több mint 15 szálloda közül csak néhány reagált a megkeresésemre. Aztán válaszolt a Hotel Budapest, hogy várnak szeretettel. Természetesen örültem, még akkor is, ha nem volt választási lehetőségem, akkor is. Vissza a szülőföldre!!! Egykori II. kerületiként a szülőföld, a múlt, nagy hatással voltak rám. Minden nap úgy mentem be dolgozni, mintha haza mentem volna, vissza térnék. Gyerekkorom gyakran megtett útvonalain jutottam el második otthonomnak tekintett munkahelyemre. Itteni karrierem az értékesítésen kezdődött. Ezt követte az étterem. Ott találtam rá, azt hiszem az igazi életcélomra. Mikor az értékesítésről az egyik kedvenc kollégám átment az egyik társszállodába, úgy döntöttem, hogy nekem is váltanom kell, igaz házon belül. A megelőző napi hirtelen gondolatot a tettek követték másnap. Bekopogtam az éttermi igazgató Szabó úr irodájába és megkérdeztem.
-Szabó úr! Volna rám pár perce?
- Persze! Gyere csak, mond miben segíthetek?
-Arról lenne szó, h mivel Timi elment és a többieken csak azt látom, hogy a borítékolásra tartanak méltónak, nem érzem úgy, hoyg az értékesítésen azt kapjam, amiért ide jöttem. Lenne arra mód, hogy Önnel itt az irodában betekintést nyerjek egy étterem háttéripari tevékenységére?
- Nézd én nagyon örülnék neki, de nem lophatlak el Pétertől(ő az értékesítési igazgató). Így is nagy dolog, hogy átengedett a reggeliztetéshez.(vendégfogadó és irányító voltam. akkor már minden nap 7-10ig az étteremben kezdtem). Kérdezz rá Péternél és ha enged, én nagyon szívesen látlak itt.
-Rendben van, megpróbáljuk...
Aztán rögtön kimentem egy cigire. Andi (Credit Manager) kint volt a hátsó dohányzóban. Elmeséltem neki, hogy mit szeretnék. Azonnal felajánlotta, hogy elintézi(drága Andi).
Két nap múlva már az egész napom az étterembe töltöttem. Így kezdődött minden. Éreztem, hogy végre olyan emberekkel hozott össze a sors, akik felismerték bennem az elhivatott és tanulni, dolgozni vágyó embert. Egyre több és nagyobb horderejű munkát bíztak rám. Fejlesztéseket akartak, ami pontosabb és átláthatóbb adat feldolgozási rendszert jelentett. Ezeket maradéktalnul teljesítettem is. Nagyon összekovácsolódtunk és kis idő elteltével már egyenrangú munkatársként kezeltek. Rengeteget dolgoztam és minden egyes nap azt éreztem, hogy büszkék rám feletteseim. Nem volt olyan nap, hogy amikor a hivatlaos munka idő lejár kiessen a toll a kezemből és uccu haza. Én nem az a fajta ember vagyok, aki azért megy valahova, hogy ott ne a maximumot nyújtsa. Kötelességemnek érzem, hogy a legjobb tudásom szerint teljesítsek. Szóval remekül ment a munka és mindig hálásak voltak érte, és ezt nap mint nap megéltem "Balázs! Nagyon köszönöm a mai segítséged is." Lehet, hogy ezek másoknak természetesnek hangzik, de nekem nagyon sokat jelentett.
Aztán megszületett az új terv bennem. A maradás lehetősége. Hangot adtam ennek az elképzelésemnek is. Nagyon jól fogadta mindenki az elképzelésem, mind a vezetőség, mind a többiek szakácsok, felszolgálók, teremfőnökök részéről. Bár a vállalat gazdasági helyzetét illetően Szabó úr és Andi az elején felhívták a figyelmem a létszám stopra. Ennek ellenére én sem és ők sem hagyták annyiban a dolgot. Elkezdődött a Balázs megmentése project. Mindenki akarta a maradásom. Ilyen érzést, ilyet, hogy az emberek ennyire szeretnek és elismernek nem sűrűn tapasztaltam. Nagyon jól esett.
Nem sikerült a tervünk, pedig a kiskapukat is kerestük. Így mától már nem lehetek ott, ahol a helyem lenne. Tegnapi napom és Hotel Budapesti pályafutásom csodás befejezéssel zárult. Szabó úr elvitt magával egy kiváló étterembe és megköszönte munkámat. Rengeteget beszéltünk és kiváló tanácsokkal látott el. Remek ember mellé kerültem és boldog vagyok, vele dolgozhattam. A tudást és kiváló emberi tulajdonságait elsajátíthatom. Utolsó utunkon a villamos megálló felé. Sok sikert kívánt nekem az élethez és gyönyörű köntösbe bújtatva mondta, hogy ne merészeljek csak úgy kilépni az életéből. Ez nem az a fajta búcsú volt, amikor elváltok és jó persze hívlak. Ez azt jelentette, hogy lehet hogy elvesztettem egy munkahelyet, de nyertem egy kiváló barátot, egy remek tanítót, akivel kötelességem tartani a kapcsolatot.
Szabó úr lett a mentorom, barátom.
Köszönöm önnek a lehetőséget drága Szabó úr.
Köszönöm még a többieknek is: Harmat Andinak, Szitás Gábornak, Hajdi Ferencnek, Kristóf Zsófiának, Kiss Zsoltnak, Katona Zsoltnak és persze az összes kedves munkatársnak, hogy segítették és kellemesebbé tették munkám.
