Tovább fokozódott a kétségbe esés az életemben. Most már olyan szinten van az egész, hogy az álmaimra is kihat. Rettenetes élményben volt részem a kora hajnali órákban. Annyira megrémültem és annyira fájt, hogy a könnyeimre ébredtem. Szoktak borzasztó álmaim lenni, de ez a mostani. ez nagyon szíven ütött:(
Kegyetlen volt szembesülni a ténnyel, hogy márpedig megtörténhet egy ilyen fájdalmas esemény is az életemben. Annyira valóságosnak tűnt:(
Főszereplője a történetnek Réka és jómagam. A körülmények a jelenlegi helyzet tovább gondolása rossz irányba és egy kis idő eltelte.
Úgy emlékszem, hogy kora nyári sötétedés előtti idő volt. Azt nem tudom, hogy épp hol voltunk, de Nagymaros volt a város, ebben biztos vagyok. Réka csodásan festett, annyira összeszedett volt és annyira határozott. Gyönyörű haj. A szeme kékje. Elegáns fekete valami volt rajta. Magamat kócosnak, igénytelennek, szétszórtnak és szerencsétlennek láttam.
A cselekmény vagy téma, nem is tudom minek nevezzem.
A fájdalom. JAjjj nem akarom leírni:( Szakított velem. Nem tudta tovább elviselni a jelenlegi állapotot és más mellett talált vigaszt. Azt láttam rajta, hogy már bele törődött a helyzetünkbe és nem akarja tovább ezt a szenvedsét, amit nem egymásnak okozunk, hanem mások tesznek nekünk. Nem mondta ki. De álmomban éreztem, hogy erről van. Összetörtem teljesen. Nem akartam elhinni, hogy a csoda véget ér. Nem akartam elhinni, hogy megint, egy idióta miatt ment tönkre az életem. Borzalmas volt szembesülni a dologgal, hogy soha többé nem ébredhetek "hulla fáradtan" mellette, hogy soha többé nem küldi nekem msn-en az ölel Szeretlek(L) csók puszi álmodj szépeket, ha nem velem a párna csücskivel, végszó kombinációt, hogy soha többé nem ölelhetem át, hogy soha többé nem láthatom a gyönyörű kék szemét, hogy nem mondhatom neki, hogy úgy szeretlek majd megeszlek, hogy az "álmaink" egy pillanat alatt szerte foszlanak, hogy nem láthatom mamát, anyósomat, apósomat, nem játszhatok Bodzával. Hogy nem verhetem párnával. Hogy nem mehetünk hajózni együtt. Hogy nem mászkálhatunk csak úgy városokban. Hogy nem csókolhatom meg többé. Hogy nem foghatom meg a kezét. Hogy nem adhatom oda neki azt a másik gyűrűt. Hogy nem ő lesz a 3 kicsim anyja.
Annyira, de annyira határozott volt. Sose láttam még ennyire komolynak. Annyira éreztem, hogy vége mindennek. Annyira rettenetes volt, hogy már nem tehetek ellene semmit. Annyira fájt.
Megijedtem. Halálra rémültem. Megakartam dögleni. Sírtam
Kegyetlen volt szembesülni a ténnyel, hogy márpedig megtörténhet egy ilyen fájdalmas esemény is az életemben. Annyira valóságosnak tűnt:(
Főszereplője a történetnek Réka és jómagam. A körülmények a jelenlegi helyzet tovább gondolása rossz irányba és egy kis idő eltelte.
Úgy emlékszem, hogy kora nyári sötétedés előtti idő volt. Azt nem tudom, hogy épp hol voltunk, de Nagymaros volt a város, ebben biztos vagyok. Réka csodásan festett, annyira összeszedett volt és annyira határozott. Gyönyörű haj. A szeme kékje. Elegáns fekete valami volt rajta. Magamat kócosnak, igénytelennek, szétszórtnak és szerencsétlennek láttam.
A cselekmény vagy téma, nem is tudom minek nevezzem.
A fájdalom. JAjjj nem akarom leírni:( Szakított velem. Nem tudta tovább elviselni a jelenlegi állapotot és más mellett talált vigaszt. Azt láttam rajta, hogy már bele törődött a helyzetünkbe és nem akarja tovább ezt a szenvedsét, amit nem egymásnak okozunk, hanem mások tesznek nekünk. Nem mondta ki. De álmomban éreztem, hogy erről van. Összetörtem teljesen. Nem akartam elhinni, hogy a csoda véget ér. Nem akartam elhinni, hogy megint, egy idióta miatt ment tönkre az életem. Borzalmas volt szembesülni a dologgal, hogy soha többé nem ébredhetek "hulla fáradtan" mellette, hogy soha többé nem küldi nekem msn-en az ölel Szeretlek(L) csók puszi álmodj szépeket, ha nem velem a párna csücskivel, végszó kombinációt, hogy soha többé nem ölelhetem át, hogy soha többé nem láthatom a gyönyörű kék szemét, hogy nem mondhatom neki, hogy úgy szeretlek majd megeszlek, hogy az "álmaink" egy pillanat alatt szerte foszlanak, hogy nem láthatom mamát, anyósomat, apósomat, nem játszhatok Bodzával. Hogy nem verhetem párnával. Hogy nem mehetünk hajózni együtt. Hogy nem mászkálhatunk csak úgy városokban. Hogy nem csókolhatom meg többé. Hogy nem foghatom meg a kezét. Hogy nem adhatom oda neki azt a másik gyűrűt. Hogy nem ő lesz a 3 kicsim anyja.
Annyira, de annyira határozott volt. Sose láttam még ennyire komolynak. Annyira éreztem, hogy vége mindennek. Annyira rettenetes volt, hogy már nem tehetek ellene semmit. Annyira fájt.
Megijedtem. Halálra rémültem. Megakartam dögleni. Sírtam
