Az elszakadás. Minden ember életében eljön az a nap, amikor kirepül a családi fészekből. Nálunk ez nem úgy sikerült, mint ahogyan azt érzésem szerint "rendes" családoknál szokták, vagy nem is tudom, hogy mondjam. Tehát elémletem szerint a rendes folyamat, az úgy alakul, hogy eldöntötted. bejelented. örülnek. sok sikert kívánnak. és biztosítanak afelől, hogy jól döntöttél, és hogy ha kell segítenek... Az én kis családomban, úgy zajlott a dolog, hogy végleges búcsút vett tőlem "szerető" apám és "némi" keresetlen jókívánságokkal is ellátott. Anyám az más tészta. Ő csak dühös,hogy ilyen helyzet alakult ki, és hogy nem volt más megoldás (rám dühös, hogy nem viselem el tovább a megaláztatást)...
Na sebaj. Ettől még megy az élet tovább. De nem is az, hogy tovább, hanem egy új és egy sokkal jobb kezdődik. Miért? Azért, mert nincs több beleszólás se magán életbe se üzleti dolgokba olyannak, akinek nincs joga hozzá.
Ezek után most Vác városa az otthonom és meg kell, hogy mondjam igen jó itt élni. Szeretet és megbecsülés vár amikor haza érek. Ezek eddig távol maradtak tőlem.
Tehát elkezdődött az új élet. Szerencsémre az új családom már közelmúltban (utóbbi 2 év) is tanubizonyságot tett támogatásáról, és ez a mai napig így is van. Rendkívüli emberek és büszke vagyok, hogy én is hozzájuk tartozok.
Tulajdonképpen a vérrokonok túlnyomó része is a támogató csapatban vállal szerepet. Azok pedig, akik nem képesek elfogadni a döntéseimet éljenek tovább boldogan, de nélkülem.
